Mi az alapvető különbség a home office és a távmunkavégzés között?

Jogászként úgy látom a szakma teljesen megosztott abban a tekintetben, hogy valóban létezik-e jogi szempontból home office. Legtöbben jogelméleti gyökereket keresnek a home office számára a távmunkavégzés tulajdonságait elemezve úgy, hogy megpróbálják a közös és nemközös pontokat megkeresni egy létező jogintézményben és egy, az üzleti szféra által igényelt, de a tételes jogban eddig nem szabályozott fogalomban.

Először is vessük össze a home office-ra és a távmunkára vonatkozó jogi érveléseket.

Kövessük nyomon ezen fogalmak 2020-as és 2021-es tartalmi változásainak mibenlétét, annak okán, hogy a jelenleg hatályos szabályok kizárólag a vészhelyzet idejére alkalmazandók, így van értelme a korábbi szabályozást is felidézni, hiszen a jelenlegiek átmeneti szabályok, átmeneti tulajdonságokkal.

A joggyakorlat az Mt-ben (Mt. 196–197. §) szabályozott távmunkavégzéstől megkülönbözteti az otthoni munkavégzést, angolul: „home office”-t, de ez utóbbit a magyar tételes jog nem szabályozza. A veszélyhelyzet során teljesen átalakuló magyarországi munkakultúra a fenti két fogalmat összemossa, holott munkajogi szempontból a távmunka nem lehet egyenlő az ad hoc home office igénybevételével.

A COVID-19 járvány I. hulláma alatt, a 47/2020. (III. 18.) Korm. rendelet szerint a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) rendelkezéseit azzal az eltéréssel kellett alkalmazni, hogy a munkáltató a munkavállaló számára az otthoni munkavégzést és a távmunkavégzést egyoldalúan is elrendelhette [6. § (2) bekezdés b) pont].

A COVID-19 járvány II. hulláma idején, a veszélyhelyzet alatti távmunkával kapcsolatos szabályok alkalmazásáról szóló 487/2020. (XI. 11.) Korm. rendelet alapján, 2020. november 12-től a vészhelyzet megszűnéséig a munkáltató az Mt. távmunka szabályaitól – megállapodással – eltérhet (196. §). Erre tekintettel, a munkáltató által egyoldalú távmunka elrendelésére jogszerűen már nincs lehetőség. A felek azonban, gyakorlatilag bármiben megállapodhattak. A Kormányrendelet az otthoni munkavégzésről kifejezetten itt sem rendelkezik, így a távmunka és az otthoni munkavégzés közötti megkülönböztetés jelentősége tovább növekedett.

2020-ban még a távmunka fogalma az Mt. 196. § (1) bekezdése szerint a munkáltató telephelyétől elkülönült helyen rendszeresen folytatott olyan tevékenység, amelyet számítástechnikai eszközzel végeznek és eredményét elektronikusan továbbítják. A távmunkavégzés keretein belül végzett munka a munkáltató telephelyén kívül valósul meg, rendszeres jellegű, kizárólag számítástechnikai eszközön lehet végezni, a munka eredményét kizárólag elektronikusan lehet továbbítani, a munkavállaló munkarendje ebben a felállásban kötetlen, a munkaszerződést pedig minden esetben ennek megfelelően módosítani kell.

A home office ellenben egy olyan, eddig törvényben nem szabályozott foglalkoztatási forma, amely a munkavégzési hely meghatározásának jogát teljes egészében átengedni a munkavállalónak. A távmunkával szemben nem „rendszeres” jellegű, továbbá nem törvényi elvárás, hogy a munkát számítástechnikai eszközzel végezzék és elektronikus úton továbbítsák. A home office esetén a munkavállaló munkarendje az általános szabályok szerint alakul, a munkaszerződés módosítása pedig „nem szükséges”.

A fenti jellemzők szabályozásában a 393/2021. (VII.2.) Korm. rendelet változtatásokat vezetett be. Az Mt. 196. §-át a jogszabály - a veszélyhelyzet idejére, tehát átmenetileg!!!!! - hatályon kívül helyezte, s helyette a következő rendelkezéseket rendelte alkalmazni:

A megváltozott szabályok alapján a távmunkavégzés olyan munkavégzési forma, amelyben a munkavállaló a munkát a munkaidő egy részében, vagy egészében a munkáltató telephelyétől elkülönült helyen végzi. A módosítás fenntartotta, hogy továbbra is munkaszerződésben kell megállapodni a munkavállaló távmunkavégzés keretében történő foglalkoztatásáról, ezért egyoldalú elrendelés nem lehetséges. Új szabály, hogy a munkavállaló a munkáltató telephelyén a tárgyévben legfeljebb a munkanapok egyharmada esetén végezhet munkát, ám e szabálytól a felek eltérhetnek.

Tehát a home office továbbra sem került szabályozásra. Azonban nincs akadálya annak, hogy a munkáltató és a munkavállaló munkaszerződésben abban állapodjon meg, hogy a munkavállaló a munkát két munkavégzési helyen folytatja. Az egyik munkavégzési hely ebben az esetben lehet a munkáltató székhelye, vagy telephelye, míg a másik a munkavállaló lakóhelye.

A veszélyhelyzet alatt alkalmazandó eltérő szabályok, mint amilyen az egyharmad munkahelyi jelenlét- a gyakorlattal szemben - egyoldalúan nem rendelhető el, hanem azt munkaszerződésben vagy annak módosításában kell rögzíteni.

Tehát az átmeneti szabályok tükrében, ha a munkáltató csak alkalmi jelleggel engedélyezi a munkavállaló részére home office-t, az nem számít távmunkának. Nem minősül távmunkának, ha a munkavállaló betegsége miatt engedélyeznek neki egy-két nap home office-t, de az sem, ha a dolgozó például egyik hónapban egy vagy két napot, másik hónapban egyet sem dolgozik otthonról. Ezekben az esetekben ugyanis nem nevezhető rendszeresnek az otthonról történő munkavégzés, ezért a távmunka egyik alapvető feltétele nem valósul meg.

Az alkalmi jellegű home office-t nem szükséges munkaszerződésben sem rögzíteni, a munkáltató egyoldalú utasításban vagy egy belső szabályzatban is rendelkezhet úgy, hogy biztosítja munkavállalóinak ezt a lehetőséget, amellyel aztán vagy élnek a dolgozók, vagy nem.

Összegezve: a home office „intézménye” nem létezik a tételes magyar jogban, alkalmazását az üzleti élet igényei hívták életre. A köztudatban gyakran összemosódik a távmunkavégzés és a home office fogalma, melyeket alapvetően a munkavégzés rendszeressége vagy nem rendszeressége mentén kell megkülönböztessünk. A rendszeresség jogi megítélése sajnos szintén nem definiált, ezért jelenleg is sokan, sokféleképpen értelmezik.

Dr. Sebestyén Mónika
HR tanácsadó